Tóth Balázs, a Katolikus Karitász által fenntartott RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője beszélget Keményfy-Nagy Gizella, mentálhigiénés szakemberrel, terápiás munkatárssal az Óbudai RÉV sikeres szolgáltatásáról, a „mese-történet-csoportról”.
Gizella, miért hirdetsz meg évről-évre „mese-csoportot” felnőtt embereknek? Mit kezdjenek ők a mesékkel? Miben segít nekik?
Első hallásra talán tényleg meglepő: minek foglalkozzanak felnőtt emberek mesékkel? Felnőttként a meséket, a mesék világát a gyermekkorral, a gyermeki fantáziákkal, a gyermeki érzelemvilággal kötjük össze. Leginkább csak akkor kerülünk a mesék közelébe, ha kicsi gyermekeink vannak. Szülőként helyet adunk a könyvespolcokon a mesekönyveknek, olvasunk is naponta hangosan a gyermeknek, akár többször is. Közben lehet, hogy nem is tudjuk, hogy miközben mesét olvasunk a kicsiknek, milyen sokat teszünk a saját mentális egészségünkért.
Hogyan járulnak hozzá a mesék egy felnőtt mentális egészségéhez?
Mielőtt ebbe belemennék, lépjünk egy kicsit vissza, és nézzük meg, hogy mi is a mese! Az emberi lélek nagyon fogékony a történetekre. Gondoljunk csak a filmek immár több mint száz éve nem csökkenő népszerűségére! Kezdetben a történeteknek az volt a célja, hogy „elmesélje” azokat az eseményeket, helyzeteket, amelyek egy adott közösség, egy adott kultúra szempontjából fontosak. Felhívta a figyelmet a fölhalmozódott tapasztalatokra, a generációk során kiérlelt tudnivalókra. Ebből adódik az is, hogy a különféle korok és kultúrák meséi, történetei között, azok velejét illetően, sok a hasonlóság.
Ha ebből a szemszögből, leegyszerűsítve nézzük, enyhe túlzással a mai életünk napi hírei, történései is mesék. Mi több, a híres Grimm mesék is úgy keletkeztek a 19. században, hogy a Grimm-testvérek a hallott, vagy az újságban olvasott történetekből indultak ki, amelyek a valóságban sokkal félelmetesebbek és erőszakosabbak voltak, mint a ma olvasható meséik. Ezek akkor valójában a felnőtteknek szóltak. És ez most is így van, csak más lett az elnevezése például: krimi, vagy fantasy, vagy horror stb.
Ezek a történetek segítenek abban, hogy tájékozódni tudjunk a világban, hogy kiismerjük magunkat a körülöttünk lévő zűrzavarban. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat. A mesék tehát, annak ellenére, hogy mesék, szoros kapcsolatban állnak a valósággal, a valóságról alkotott képünkkel.
Ma már a legtöbb testi-lelki egészséggel foglalkozó fórumon hangot kapnak azok a vélemények, hogy a meseolvasás, mesehallgatás pozitív pszichológiai hatással bír a szellemi fejlődésünkre és a mentális egészségünkre. A mesék ugyanis nem csak, és nem is elsősorban az elménkre, a tudatunkra hatnak, hanem a pszichénkre, a tudattalan, belső lelki folyamatainkra.
A mesék feszültséget oldanak, reményt keltenek, megvilágítják a szorongásaink okait, és ezáltal sokkal bizakodóbban tekinthetünk a jövőbe, állhatunk a világban. A mesék optimista életszemléletet közvetítenek. Segítenek a mentális zavarok megelőzésében, a problémáink megoldásában, útmutató szerepük van, segítik az önismeretet, és a közösségek építését. Tudományosan, C. G. Jung szavaival megfogalmazva: „A tudattalan állandóan tevékeny, és egyre újabb kombinációkat alkot anyagából, amelyek a jövő meghatározásához segítenek.”
Hogyan segít a „mese-csoport”, mit várhat az, aki belevág, és csatlakozik egy ilyen csoport-munkához?
Az én szememben a legfontosabb az, hogy a mesék, főként az adott egyént „eltaláló” mese, történet segít abban, hogy át tudja írni az ún. sorskönyvét. Miképpen? Úgy, hogy a mese képes megszüntetni az akut problémákból kialakult, és állandóan újra születő kaotikus belső érzelmi-lelki állapotot, és ennek helyére egy új teljességet tud állítani.
Ez hogyan történik, hogy megy végbe ez a folyamat?
Sokunknak van kedvenc meséje. És érdekes módon a kedvenc mesék sokszor egyáltalán nem derűsek. Sőt, inkább nyugtalanítóak, de „van bennük valami”. Ha megtalálom a mesémet, és nem riadok vissza a kellemetlen igazságoktól, felismerhetem benne a saját problémámat. Azt, amiről úgymond nem is tudok, amire nincs meg a tiszta rálátásom. Vagyis, a mese felkínálja a lehetőséget, hogy megértsem a helyzetemet. Jobban, sokkal jobban, mint eddig. S ez teremti meg a lehetőséget arra, hogy a mesében megmutatkozó és felismert rendet, mintát a saját rendemmé, mintámmá tudjam formálni, a magamévá tudjam tenni. A mesék sokszor felhívják a figyelmet arra, hogy egy-egy helyzetben több megoldás is létezik, nem csak az, amire elsőre mindenki gondol. A mese a kibontakozó történet során bukásokat, újrakezdéseket mutat fel, példát mutat, hogy lehet felállni még a legszorultabb helyzetekben is. Így világít rá, hogy az életben is változatos megoldások lehetségesek. És közben bemutatja azt is, hogy miken megy keresztül a főhős, miket kell megélnie ahhoz, hogy legyőzze a nehézségeket. A mese végén pedig a mese hőse is győz, és a mesét olvasó is, mert tisztábban látja, hogy mi a feladata és mi a megoldás.
A mesékben mindig van egy útmutató példa, és van ellenpélda. Mindig megmutatja, hogy mikor cselekszünk helytelenül és mikor helyesen. Ilyen például Hófehérke története. Ő a mese végén fölismeri a helyzetét, céltudatossá válik, feláll és kilép az üvegkoporsóból. Életre kel benne az addig elnyomott női kép, egy érettebb, helyénvalóbb belső nő képpel azonosul, egy olyan nővel, aki tudja, hogy kihez, hová és miért tartozik. Tudja már, hogy mi a kötelessége felnőtt nőként. Mintha a női fejlődés egyik fontos eseményét tanítaná meg a számunkra.
De a mesék nem csak tanítanak, hanem a bennünk rejlő színességre, a kreativitásunkra is hatnak. Olvasásukkor, hallgatásukkor a képzeletünk folyamatosan dolgozik. Elképzeljük, megjelenítjük magunkban a mese világát, és hozzá kapcsoljuk a már bennünk lévő ismeretanyaghoz. Minden érzékszervünk mozgásba lendül egy-egy részlet, természeti kép hatására. Például, mikor a hideg, havas erdőben fölbukkan egy házikó, felvillan bennünk a menekülés reménye, a bent élő ismeretlenekhez való viszony dilemmája, sőt még a kéményből áradó füst illatát is fel tudjuk idézni magunkban. Aztán a mese története viszi tovább a képzeletünket.
Tehát a mesék hétköznapi életünk bármely pillanatában segítséget tudnak nyújtani. Ha engedjük, hogy megszólítson minket egy nekünk való mese, az dolgozni fog bennünk, és segítséget fog adni az életünkben.
Kiknek ajánlod a „mese-csoportjaidat”, hogy lehet bekerülni egy ilyen csoportba?
Az Óbudai RÉV-nél három éve tartok „Mese-történet” csoportot. Ha valaki kedvet érez hozzá, jelentkezzen a központi telefonszámunkon: +36304909645, vagy a +36304291506, naponta munkaidőben (hétfőtől csütörtökig nyolc órától négy óráig). E-mailen is lehet jelentkezni: revobuda@caritas.org.hu. A csoport helyszíne: 1033 Budapest, Szentendrei út 69-71. A csoportba való belépés feltétele egy előzetes, ismerkedő beszélgetés. Örülök, ha felkeltettem bárki érdeklődését, és várom szeretettel.
