A visszaesés fenyegető lehetősége félelmetesen hangozhat, kikezdheti a felépülő motivációját, és megnehezítheti azt is, hogy a családtagok és barátok bízzanak benne, illetve higgyenek a felépülésben.
Érdemes azonban átkeretezni a dolgot: a visszaesésre nem mint valamilyen kivédhetetlen természeti katasztrófára gondolni, vagy mint a mumusra a szekrényben, hanem mint a felépülési folyamat természetes eshetőségére. Próbatételre, amely, ha felkészülten éri a felépülőt és környezetét, akár megerősítőleg is hathat a motivációra és személyes növekedéssel, az önismeret mélyülésével is járhat. A visszaesés súlyossága mérsékelhető is, hiszen nem mindegy, hogy egyszeri megcsúszásról van szó, amelyet gyors beavatkozás követ, vagy elmélyülő krízisről.
A visszaesésről érdemes tudni, hogy nem előjelek nélkül, váratlanul üt be. Az újbóli használatot rendszerint megelőzi a függő működésbe való lassú visszarendeződés folyamata, amelyet jól beazonosítható visszaesési jelek kísérnek. Melyek ezek a visszaesésjelek, amelyeket jó ismerni minden felépülésben élőnek? Ezeket fogjuk a következő hetekben sorra venni. Ma az elbizakodottsággal, a megelégedettséggel és önteltséggel, valamint a mindenhatóság érzésével fogunk foglalkozni röviden.
Ha ezek felütik fejüket, csábító lehet hódolni nekik, ugyanakkor megéri fokozottan odafigyelni magunkra és segítséget kérni.
Amikor úgy érzi a felépülő, hogy újra ő van kontrollban, és nincs szüksége semmilyen elővigyázatosságra, nem kell kerülnie a használatot kiváltó ingereket, mert bármilyen körülmények között simán képes lenne rá, hogy ellenálljon az általa választott szernek vagy viselkedésnek, akkor kezd eluralkodni rajta az elbizakodottság érzése. Visszaszerzett irányítási képességét ilyenkor esetleg másoknak is bizonyítani akarja, hogy számára a függősége már nem okoz gondot, és olyan helyekre, olyan társaságokba jár, ahol mindenki fogyaszt vagy használ.
Ha a függőnek már minden kérdésre van kész válasza, úgy érzi, már nem tanulhat senkitől semmi újat, sőt, most már ő az, aki másoknak is meg tudja mondani, hogyan éljenek, könnyan hatalmába kerítheti a mindenhatóság érzése. A felépüléshez azonban elkötelezettségre és alázatra van szükség, a betegség és a felépülésben élő társak tiszteletére. A józanság megőrzését segíti a minden egyes nap, a legjobb napokon is kitartóan végzett önismereti és felépülési munka, enélkül bekopogtathat a sóvárgás.
„Nekem már eszembe sem jutnak a szerek, nem is gondolok arra, hogy valaha használta vagy ittam” – ha ez a gondolat ismerősen cseng, tért nyerhetett a felépülő hétköznapjaiban a megelégedettség állapota, az önteltség érzése. A felépülés iránti aktív elkötelezettség, a veszélyes helyzetekkel kapcsolatos elővigyázatosság és a használatot kiváltó ingerek kerülése, emellett az egészéges környezet és cselekvések, társaságok tudatos választása segíthet megelőzni a visszaesést vagy csökkenteni annak súlyosságát.
Apró hazugságokkal kezdődik, például a feleségének arról, hogy miért nem vitte le a szemetet vagy a főnökének arról, miért nem sikerült tartania egy fontos határidőt, esetleg a barátainak arról, miért nem tart velük a hétvégi programra. Majd elkezd saját magának is hazudni. Kifogásokat keres rá, miért halogatja a terveit, elfogadható magyarázatot arra, miért nem teszi meg, amit egyszerűen csak nem akar megtenni, vagy miért tesz olyat, amit nem kellene megtenni. Ezeknek a hazugságoknak az anyagából szövődik meg idővel a tisztességtelenség szövete, ami megágyaz a lelkifurdalásnak.
Azt hitte, minden egy-kettőre rendbe fog jönni az életében, és arra számított, hogy mindenki úgy fog majd reagálni az ön változására, úgy fog majd viselkedni, ahogyan azt ön elvárja. Azonban az ügyei lassabban haladnak, mint gondolta, az emberek pedig nem úgy cselekszenek, ahogy ön szerint kívánatos volna. Szeretné előre pörgetni az idő kerekét, szeretné biztosra tudni, mi lesz a dolgok kifutása. Nem bírja a bizonytalanságot, képtelen a jelenre koncentrálni, a türelmetlenség kínozza.
Kötekedik, vitatkozik, mindent jobban tud és mindent meg akar magyarázni. Dühös mindenkire, aki nem ismeri el az ön igazát. Szomjazza az elismerést, a visszaigazolást. Haragban áll a világgal, mert igazságtalannak tartja annak folyását.
A lelkifurdalás, a bizonytalanság és a harag csupa olyan érzések, amelyek igazán jó indokul szolgálhatnak arra, hogy visszatérjen függősége tárgyához. Ha ön már egy ideje absztinens és felfedezi magán ezeket a jeleket, érdemes lassítania, átgondolni a dolgait: nem indult-e el a visszarendeződés útján, nem közelít-e ismét a szer az életéhez?
