Milyen hangulati előjelei lehetnek az újbóli használatnak vagy a viselkedéses függőségbe való visszacsúszásnak?
Előfordulhat, hogy a felépülésben élő úgy érzi, kimerült, kifogyott a benzin a tankjából, elfogyott a motivációja. Erőtlenséget él meg, különösebb ok nélkül is rendszeresen visszatérő kétségbeesés kezdi gyötörni, úgy érzi, sötét felhőként telepedik rá a szomorúság érzése. A depresszió tünetei kezdenek elhatalmasodni rajta, és nem érzi magát képesnek rá, hogy megfékezze a folyamatot. Eszébe juthat ilyenkor, hogy talán, ha újból használna, inna vagy játszana, abból tudna meríteni egy kis energiát, jó kedvet, könnyedséget. De akár az a gondolat is egyre gyakrabban átfuthat a fején, hogy ha ennyire szenvedésteli a felépülés, akkor ennél még használni is jobb volt…
A felépülés folyamat, hosszú út, amelyen haladva minden lépésnek, minden megállónak, minden kanyarnak és minden kereszteződésnek megvan a maga ideje és szerepe, ráadásul váratlan útakadályokkal is szembe találhatja magát az utazó, aki olykor türelmetlenséget, tehetetlenséget, frusztrációt élhet meg. Alkalmatlannak és eleve kudarcra ítéltnek érezheti magát, amiért nem mennek olyan flottul, gyorsan és simán a dolgok, ahogyan ő azt eltervezte. Úgy érezheti, hogy nincs értelme erőlködni, sosem jut majd egyről a kettőre, őneki ez nem fog úgysem sikerülni. Ez az érzés megágyaz a sóvárgásnak…
„Miért éppen én vagyok ennyire szerencsétlen? Miért éppen én lettem függő? Miért éppen én nem ihatok, használhatok vagy játszhatok büntetlenül? Mit vétettem, hogy ezt érdemeltem?” – a felépülésben lévő mindennapjaiba makacsul befészkelheti magát az önsajnálat érzése, amely aztán ajtót nyithat a dühnek, az elégedetlenségnek, a kételkedésnek, a tehetetlenségnek, csüggedtségnek, az ürességnek. Ezek ismerős érzések, amelyekre egykor olyan kézenfekvő volt használni…
A szerhasználathoz vagy káros, veszélyeztető viselkedéshez való visszatérés azonban nem jelent megoldást ezekben a helyzetekben. Ami valójában segíthet ilyenkor kikeveredni ebből a beszűkült tudatállapotból, frusztrációból, önsajnálatból, az egyrészt a kapcsolódás és a segítő beszélgetés – akár szakemberrel, akár a felépülésben élő társakkal; másrészt a rendszeresség, a kialakított napi rutin megtartása – legyen szó gyűlésre járásról, testmozgásról vagy napi meditációról; harmadrészt pedig a szeretetteli, türelmes, gondoskodó közeledés – odafordulás saját magunkhoz.
