1919 januárjában lépett életbe az Egyesült Államok Alkotmányának 18. kiegészítése, amely a szeszes italok fogyasztási célból történő előállítását, forgalmazását, importját és exportját vonta tilalom alá. Ezzel megkezdődött a szesztilalom vagy alkoholtilalom korszaka.
1919 októberében fogadta el a kongresszus a National Prohibition Actot, vagyis a Nemzeti Prohibíciós Törvényt, melyet a törvény megalkotójáról, Andrew Volstead republikánus politikusról neveztek el.
A Volstead-törvény nemcsak az alkotmánymódosítás végrehajtásáról gondoskodott, hanem arról is, nehogy véletlenül bizonytalanság támadjon a szeszes italok definíciója körül: kiterjesztette a tilalmat gyakorlatilag minden 0,5%-os vagy annál magasabb alkoholtartalmú folyadékra.
A törvény végrehajtása nagy terheket rótt az államigazgatásra és a jogalkalmazókra. Hatalmas volt az állam bevételkiesése az alkoholra kivetett adók és vámok bevételeinek hiánya miatt. A prohibíció betartatásának költségei is nagyon magasra rúgtak, a hivatalokat ráadásul folyton átszervezték, a hivatalnokok pedig folyton cserélődtek – főleg, mert alkalmatlannak vagy korruptnak bizonyultak. Ellenőrizhetetlen méreteket öltött az alkoholcsempészet, kiemelkedően magas lett a gyilkosságok száma, megerősödött a szervezett bűnözés, bandaháborúk törtek ki, az igazságszolgáltatás pedig egyre nehezebben tudta ellátni a feladatát.
A tilalom ráadásul nem bizonyult hatékony eszköznek az emberek, különösen a férfiak alkoholfogyasztási szokásainak moderálására. A prohibíció ideje alatt a magasabb alkoholtartalmú italokhoz lehetett könnyebben hozzáférni, mert a kisebb mennyiség miatt könnyebb volt ezeket csempészni. Fiorello H. LaGuardia, aki New York polgármestere volt 1934 és 1946 között, úgy fogalmazott: „Úgy hiszem, hogy a whiskey fogyasztók számának százaléka az Egyesült Államokban ma már nagyobb, mint bármely más országban, ezért pedig a szesztilalom felelős.”
Az illegálisan megszerezhető szeszek minősége nem volt biztonságos a fogyasztóvédelem hiánya miatt, a szociális ivás rituáléit leváltotta a tilosban bujkáló, minél gyorsabb, minél hatékonyabb ivászat. Az ivás a tiltott gyümölcs és az ellenállás ideológiájával átitatott aktus is lett.
Ehhez hozzáadódott a gazdasági világválság, a nyomor hatása, és minden a visszájára fordult. Az amerikai polgárok elégedetlenek voltak az áldatlan állapotok miatt, egyre erősödött a szervezett fellépés a Volstead-törvény és a 18. alkotmánykiegészítés ellen. Végül visszavonták, azzal, hogy 1932 novemberében a Kongresszus megszavazta az Alkotmány 21. módosítását. Amíg a republikánus Hoovert még az alkoholtilalom propagálása juttatta szavazatokhoz, addig a demokrata Roosevelt már éppen a törvény visszavonásával tudott nyerni 1932-ben. Az Amerikai Egyesült Államokban 1933-ban véget ért a prohibíció időszaka.
Hiába volt a jó szándék, a törvényalkotók hiába ismerték fel, hogy az egyén és a családja életében mérhetetlen pusztítást okoz az italozás, a tilalom nem tudta megoldani a problémát, inkább elmélyítette azt. Ma már jobban ismerjük az alkohol hatásait, mint száz éve, és tudjuk, sokkal károsabb annál, amit korábban gondoltunk. De az alkoholtilalom tizennégy éve nem hozott gyógyulást, csak újabb sebeket ejtett.
A sors fintora, hogy Bill W. és Dr. Bob, akik 1935-ben létrehozták az Anonim Alkoholisták közösségét, az alkoholtilalom idején itták a legtöbbet. Az ő módszerük nem a tiltáson alapult, hanem azon a belső változáson-fejlődésen, amely a józanságot örömtelivé teszi.
Róluk a következő írásunkban olvashatnak.
(Fotó: szeszes italt öntenek a csatornába Amerikában a szesztilalom idején)
